Bejelentés



szerenaszisztema
A regény teljes szövege

MENÜ

Ingyenes Angol online nyelvtanfolyam kezdőknek és újrakezdőknek. Ráadásul most megkapod ajándékba A Hatékony Angol Tanulás Titkai tanulmányom.






35.-36.

035. Beszálltunk gömbjeinkbe, és a tenger fölé libbentünk. Rodiék annak ellenére, hogy Rodinak most már volt saját komja, a régebben kitalált formában utaztak. Bifi a fiú ölébe ült, kezüket egymásra fektették, és együtt kormányozták a gömböt. - Nem is tudok igazán haragudni erre a kölyökre…- nevetett Engor – Annak ellenére, hogy tudom, adott esetben valóban lőni fog rám… - Talán mégsem lőne…- mondtam. - Lőne. És igaza van. Engor úgy vezette a gömböt, mintha mindig is ezt csinálta volna. Lazán végzett el olyan manővereket, amiket én nem mertem volna megkockáztatni. Szinte együtt élt, összenőtt a géppel…Öröm volt vele utazni. Átrepültünk a sziget déli, nyílt tenger felőli oldalára, és emelkedni kezdtünk. Engor bemondta a gépnek az új, épülő város koordinátáit, és automatára kapcsolt. A gömb meredeken tovább emelkedett, és amikor elértük az utazó magasságot, automatikusan bekötött bennünket a kissé hátradöntött ülésekbe. Hihetetlen sebességgel lendültünk bele a messzeségbe. Eddig kényelmes pántjaink most belevágtak a testünkbe. Egy pillanatra nem kaptam levegőt, és az alattunk elsuhanó tengerből, szigetvilágból nem láttam semmit. Homályos foltok úsztak körülöttem… A szédületes sebességet még hosszú percekig tartotta a gép, majd végre lassulni kezdett. Mire kitisztult körülöttem a világ, már messze bent jártunk a Déli kontinens fölött. A Nagy tavak fölött kezdtünk ereszkedni, de még mindig elég magasan voltunk ahhoz, hogy rálássunk az egész tóvidékre. Az öt nagy tó olyan volt, mint egy szabálytalan alakú virág szirmai…A partokon városok, üdülőtelepek, a vízen kisebb-nagyobb hajók. A legdélebbre nyúló nagy tó legdélebbi partján épült az új város. Oda tartottunk. - Sápadt vagy…- ijedt meg Engor – Sok volt a gyorsulás? - Egy kicsit…- pihegtem – Talán jobb lett volna valami menetrendszerű repülőjárattal jönni…Kicsit lassabban, kényelmesebben. - Akikó! Elfelejted, hogy a Szerenán vagyunk…Most te felejted el. - Csak nem azt akarod mondani, hogy … - De azt. Mint tudod, itt nincsenek tíz személyesnél nagyobb légi járművek. Biztonsági előírás, hogy baleset esetén minél kevesebb legyen a sérült és az áldozat…A legnagyobb gömb-taxi is csak kilenc utast tud vinni…Itt nincsenek nagy repülőgépek, és nincsenek repülőterek. Nincs rájuk szükség. Itt mindenki távolsági földalattival, vagy gömbbel utazik. Persze jöhettünk volna egy kicsit lassabban is, de sietni akartam, mert nagyon elszaladt az idő. Bocs, hogy kicsit megnyúztalak a gyorsulással… - Semmi gond, már jobban vagyok. - Kezd visszajönni a színed…- simogatta meg az arcom. - Azért meg kell hagyni, érdekes az, ahogy itt a tömegközlekedést is egyénileg oldják meg. Fából vaskarika, de nem rossz. - Majdnem igazad van. A repülést illetőleg fején találtad a szöget. A repülésben valóban nincs földi értelemben vett tömegközlekedés. És ez így nagyon praktikus, és kényelmes. Így az utas akkor indul és érkezik, amikor akar. Nem kell igazodnia a menetrendhez, nem kell helyet foglalnia a járatra, nem kell várakoznia a repülőtéren. Nem kell a reptérről még bejutnia a városba is. A csomagjait, amik nem férnek be a gömbjébe, csak rábízza a szállító szolgálatra, a szolgálat pedig leteszi a lakása, vagy a szállodája ajtajába. A földalatti viszont azért kötöttebb utazási forma. A városokon belüli járatok olyan sűrűek, hogy az már szinte folyamatosnak számít. Majdnem olyan, mint egy fülkésített mozgójárda. A távolsági földalatti a városokat köti össze, és forgalomtól, igényektől függően, általában legalább óránként indul. Azért a földalatti az igazi tömegközlekedés. - Földalattival mennyi idő alatt értünk volna ide? – kérdeztem. - Pontosan nem tudom…- gondolkodott el Engor – A tenger alatt nem megy a földalatti. - Ezt nem is tudtam. Martha ugyan említette, hogy a szigetekre nem jár a földalatti, de… - Túl drágának találták a tenger alatti fúrást. A tengeren inkább átrepülnek, vagy áthajóznak. Gömbbel, városi sebességgel, kis magasságon két-három óra alatt lehet átjutni a túlsó partra. Nagy magasságban, maximális sebességgel néhány perc az út. - És hajóval? - Az a hajó típusától, és jellegétől függ. Kishajóval, maximális sebességgel négy-öt óra, nagyobb kiránduló hajóval négy-öt nap, üdülő hajóval négy-öt hét…De ha ragaszkodsz a földalattihoz, megkerülheted a Belső tengert. Messze keleten egy földnyelv köti össze a két kontinenst, és megy alatta földalatti. Ha igénybe veszed a part menti városokat összekötő földalatti gyorsjáratokat, napok alatt eljutsz Megapoliszba, a velünk szemben lévő nagyvárosba. - Na, jó. – mondtam – Valahogy eljutottunk Megapoliszba. És onnan hogyan tovább? - Onnan a folyóparti nagyvárosokat összekötő vonalon tudsz továbbmenni. A Nagy tavakig tizenkét várost kell útba ejtened. A városok közti utat hamar megteszik a gyorsjáratok, és mivel menetrendjük össze van hangolva, az egészet megúszod egy fél nap alatt. Ha eljutsz Magnóliába, a legdélibb folyóparti, és egyben már tóparti városba, akkor megint több lehetőséged van… - Tudom. Körbe földalattizom a tavakat, vagy hajóra szállok, vagy repülök…- vágtam rá. - Tévedsz. – nevetett Engor. – A tavak alatt vannak földalatti vonalak . Azzal is mehetsz. A tavak nem olyan mélyek, mint a tenger… Lazán belebokszoltam Engor vállába, és legyintettem. - Úgy látszik, reménytelenül tájékozatlan vagyok. - Én is az lennék, ha nem néztem volna utána a hálón. Mivel gyakran jövök ide, ki kellett választanom a legmegfelelőbb, leggyorsabb lehetőséget. Gömbünk közben lassan körözni kezdett egy leginkább külszíni fejtésre hasonlító, hatalmas terület fölött. A teljesen feldúlt táj szélén egy teljesen komplett, és szemmel láthatóan lakott városka ütött el élesen a környezetétől, közepén egy mesterségesnek látszó tóval, amit apró szigetek borítottak, partján fiatal fák álltak. Az egész úgy nézett ki, mintha egy kőbányában, a durva kövek közé elhelyeztek volna egy kis makettet. - Úgy tudtam, a Szerenán csak nagyvárosok vannak. – csodálkoztam. – Ez talán kivétel? És mi ez a ronda kőfejtő egészen a kisvárostól a Déli tóig? - Amit ott látsz, a nagy rumli szélén, az a majdani város majdani üdülő övezete. A város határain kívül épült ugyan, de a városnak mégis fontos része. Ez az üdülőtelep jóval magasabban fekszik, mint a nagy tó partján épülő város. Itt hűvösebb és üdébb a levegő, és kitűnő a kilátás a nagy tavakra. Ideális pihenőhely lesz. Először megépítették teljesen kompletten az üdülőhelyet, hogy a várost építő több ezer embert kényelmesen el tudják helyezni az építkezés egész ideje alatt. Majd ha teljesen felépül a város, és az építők kiköltöztek innen, akkor fogják üdülőövezetté nyilvánítani. A Szerenán egészen máshogy építenek fel egy várost, mint a Földön. A földi városok spontán módon, egyéni kezdeményezések alapján terjeszkednek, és az illetékes hatóságok ezt próbálják meg kordában tartani, keretek közé szorítani. Itt előre meg van tervezve az egész, és egy nagyon logikus, praktikus sorrend szerint építik fel. - Gondolom, először a földalattit építik meg…az van legmélyebben…- találgattam. - Majdnem eltaláltad. - mondta Engor – Az a második lépés. - Mi az első? – kíváncsiskodtam. - Elsőnek az építőanyag üzemet és a hozzá tartozó depót alakítják ki egy olyan külső városnegyed helyén, amit majd csak az építkezés végén akarnak felhúzni. Ezeket később, ha már nem lesz rájuk szükség, elbontják, eltüntetik. De másodiknak rögtön a földalatti jön. Megépítik a teljes, tervezett hálózatot, hogy az építőket, és az anyagokat, gépeket tudják olcsón és gyorsan a helyszínre szállítani nap, mint nap. Az állomások végleges arculatát, designját csak később, az átadás előtt alakítják ki. A földalatti után következnek a felszín alatti üzemek. Az élelmiszer gyárak, az iparcikkeket előállító üzemek, a hulladék újrahasznosító telepek, és a többi. Ezekkel egy időben kialakítják a víz, energia, és távközlési hálózatot. Mindezek igazodnak és kapcsolódnak az akkor már meglévő földalatti hálózathoz. Következő lépés a kórház, és a gömbállomások. Utána megépítik az Agórát, az Agóra körüli városközpontot, és az óvárost. Ezután az egyetemeket, és az egyetemi negyedet húzzák fel, majd sorban a többi városközpontot, és a hozzájuk tartozó lakónegyedeket. Mindig csak akkor kezdenek egy új negyed építésébe, ha az előző már komplett, kész, beköltözhető. - Érdekes, hogy itt minden városban van óváros…- jegyeztem meg. - Igen. Az emberek szeretik az óvárosokat. Nem zavarja őket, hogy némelyik csak pár száz éves, vagy éppen vadonatúj, lényeg az, hogy szép legyen, érdekes, romantikus, és egyedi…Minden városnak az óvárosa más és más stílusban épült. Aranykagyló-város óvárosa például olyan, mint egy itáliai reneszánsz város. Olyan, mint Verona, Velence és Nápoly vegyesen…Megapoliszban olyan az óváros, mint egy Földközi tenger parti arab város, még bazár is van…Magnóliában közép európai, barokk épületek állnak…Minden város óvárosa más és más földi tájat, építészeti stílust idéz…Ezzel is hangsúlyozzák a városok különbözőségét, egyediségét. - A szerenaiaknak van fantáziájuk az építészethez. Nem csak az óvárosok egyediek, hanem a modern részek is elég érdekesek, hangulatosak, fantáziadúsak. – ismertem el. - És kihasználják a földrajzi, domborzati adottságokat. Nem alakítják át a tájat, hanem beleillesztik a városokat, üdülőtelepeket. Azt már láthattad, hogy Aranykagyló-város hogyan követi a domborzat, a tenger felé ereszkedő dombok, az öböl kagyló formáját. Itt is láthatod, hogy az új város háromnegyed körcikk formájával szinte körülöleli a nagy Déli tó legdélibb öblét. - Igen. Szép lesz, majd, ha megépül. - És lesz itt egy nagyon érdekes, egyedi megoldás is. Látod ott azt a folyót? - Igen. Kettészeli a leendő várost. - A hegyekből jön, átfolyik az üdülőtelep kis, mesterséges taván, ott, a sziklafalnál vízesésként zúdul le egy kis tóba, majd lecsendesedve kanyarog végig a sík vidéken. A nagy Déli tóhoz közeledve, az utolsó kilométeren, szinte egyenes az útja. Az alsó, vízeséses tótól a kanyargós részek mentén lesz kialakítva a városi park. Az egyenes szakasz felett pedig megépítik az Agórát. - Mi értelme annak, hogy az Agóra alatt, mint egy csatorna folyik el a folyó? Miért kell kőlapok alá dugni? - Nem lesz eldugva. - De akkor kettészeli az Agórát…elég fura lesz… - Ketté is választja, meg nem is…A hatalmas, ötszázszor ötszáz méteres tér közepén fog végigfolyni, és úgy húsz méterenként faragott kövekkel díszített kis hidak fognak átívelni rajta. Szó szerint ívelni, hogy a kisebb hajók át tudjanak úszni alattuk. A tér déli oldalát a Városi Park határolja majd, keletről az óváros, nyugatról pedig az egyetemi negyed. Északon a tópartra néz majd a kőkorláttal szegett tér. Mivel a tér tíz méterrel magasabbra épül a tópartnál, lépcsősorok vezetnek majd le a vízhez. Engor lejjebb ereszkedett, közelítettünk a kis üdülőtelep felé. Minél közelebb kerültünk hozzá, annál jobban tetszett nekem. A kis mesterséges tóban elhelyezkedő apró szigeteket, amiket már messzebbről is láttam, szépen ívelt, kis hidak kötötték össze. Valamennyi kis szigetecskére el lehetett jutni száraz lábbal. Némelyik szigetecskén kisebb-nagyobb épületeket is láttam. Kedvem lett volna végigsétálni az apró, hangulatos szigetecskéken, a formás, kis hidacskákon, de Engor másfelé vette az irányt. Nem a vízesés fölötti, szép kis üdülőtelepen szálltunk le, hanem a sziklafal tövében terpeszkedő építőanyag üzemnél. A bájos kis tavacska látványa után az üzem és a depó kiábrándítóan szögletes, és funkcionális volt. ..és hatalmas. Engor Nolent, a főépítészt kereste, de csak Willt, az egyik építésvezetőt találtuk. - Nolen herceg már elment a palotába, a holnap kezdődő Nagytanács miatt. – tárta szét a karjait Will – De te már úgyis jól kiismered itt magad, Engor. Nézzetek csak körül nyugodtan! Én is veletek tartok, de előbb át kell vennem egy szállítmányt. Az említett szállítmány ebben a pillanatban meg is érkezett…Elég mesebeli módon, repülőszőnyegen, mint Noel kom-asztala. Csak ez tízszer akkora volt, mint az az asztal, amit reggel tátott szájjal megbámultam. - Ezt a sok mindent, ami itt van felhalmozva a depóban, ezeket is mind így szállították ide? – kérdeztem. - Nem, dehogy. – mosolyodott el Will – Ez a legdrágább szállítási mód. Így csak a különösen értékes, becses darabokat szállítjuk. A nagy terjedelmű anyagokat hajókon, és földalattin hozzuk ide. Ez a szép, nagy csomag, ami most érkezett, egy nagyméretű, vésett szöveggel díszített márványlap, egyenesen a Zord fennsík egyik bányájából. Néhány nap múlva az egyetem aulájában fogjuk beépíteni. A hatalmas tömb közben szépen, simán, zökkenőmentesen landolt a depó leszállóhelyén. Will odament hozzá, és az oldalán lévő fémlapocskához érintette a mob-komját. - Na, ez is megvan. – mondta elégedetten – Átvettem. Most már ráérek. Will babrált valamit a komja szenzorán, a hatalmas tömb pedig felemelkedett úgy tíz centire, és lassan ellebegett a leszállóhelyről a tárolási helyére. Szerettem volna elolvasni a rajta lévő feliratot, ezért megkérdeztem Willt. - Nem csomagolod ki? - Most még nem. – felelte – Innen ugyanez az eszköz viszi majd el az egyetemhez, a végleges helyére. De elég átlátszó ez a csomagolás, talán így is ki tudod betűzni… Kicsit közelebb mentünk, és valóban nem volt nehéz elolvasni a feliratot. „Hajóra szállok, de nem enyém a tenger, én leszek a tengeré. Gömbbe szállok, de nem enyém a levegőég, én leszek a friss, tengeri szélé. Mikroszkópba nézek, de nem enyém a parány-világ, én leszek a molekuláké. Kérdezem az embereket, de nem enyémek az emberek, én leszek az embereké…” - Nolen választotta ezt az idézetet. – mondta Will – Szerintem nagyon jól választott. Ez igazán illik egy egyetem hangulatához… - Élem a Szerena életét, de nem enyém a Szerena, én leszek a Szerenáé…- folytattam önkéntelenül a verset. - Igazi költő vagy. – ölelt magához Engor. - Dehogy…ez csak úgy jött…akaratlanul…- bontakoztam ki zavartan az ölelésből. - Láttad már az új város terveit? – váltott hirtelen témát Engor. - Nem. Még nem. Bementünk Willel az üzem irodájába. A hatalmas, nagy teremben nem volt egyetlenegy íróasztal sem, egyetlen szék sem…Mindenfelé fali komok, kinyomtatott, a falra feltűzött tervrajzok, makettek… Csodálkozó pillantásomra Engor máris magyarázatba kezdett, mintha legalábbis ő lett volna a házigazda. - Ez itt nem olyan, mint egy földi iroda. Ez itt nem az ücsörgés, az unottan az órát leső időeltöltés, a naphosszat kávézgatás helye. Itt komoly munka folyik. Ez itt egyben a diszpécserközpont, és az eligazítások, munkamegbeszélések helyszíne. Munkakezdéskor ide érkeznek az építők, itt beszélik meg az aznapi feladatokat. Munka közben innen irányítják a föld alatti, és a légi szállításokat, a munkagépek mozgását, az energia ki és bekapcsolását, és minden egyéb szükséges dolgot. Közelebb mentünk a terem közepét elfoglaló, sok ember által egyszerre körülállható nagy maketthez. Csak most, ilyen közelről vettem észre, hogy ez nem is makett, hanem a leendő város háromdimenziós, virtuális ábrázolása. Will az ábrázolás szélén elhelyezett billentyűzethez lépett. - Így nézett ki eredetileg a terep. – mondta, és az ábrázolásról eltűnt a város. A nagy Déli tó legdélibb öble látszott a folyóval, az üdülőtelep, a kis mesterséges tó, és a mostani felfordulás nélkül. A vízeséstől nem messze, a sziklafal tövében megjelent egy piros, kis kör, jelezve, hogy hol tartózkodunk most. Sokáig nézegettük a még érintetlen tájat. Nagyon szépnek találtuk. Szinte sajnáltuk, hogy azóta így feldúlták… - Ilyen volt pár hónappal ezelőtt. – mondta Will, és igazított valamit az ábrázoláson. A képről a növényzet nagy része eltűnt, megjelent az építőanyag üzem és a depó. Mellette konténerek álltak. - Ezekben laktak az építők a munka kezdetén… - magyarázott tovább Will. Aztán újra változtatott a képen. Ezen már látható volt a kis mesterséges tó kiásott medre, és az üdülőtelep épületeinek alapjai. Teljesen készen állt az üdülőtelepet a várossal összekötő, üvegcsőben futó, meredek mozgólépcső. Ezt most a munkások használják a szállásuk és a munkahelyük közti közlekedésre. A következő fázisban már vízzel volt tele a kis tó, és álltak az épületek. A város területén csak ezután jelentek meg a földalatti vonalai, a felszín alatti építmények mély gödrei. Aztán megjelentek a képen a kórház, az agóra, és az egyetemi negyed alapjai. - Itt tartunk most. – mondta Will. A kép most pontosan azt mutatta, amit a gömbből láthattunk pár perccel ezelőtt. Will még estig mutogatta nekünk az építés egymást követő fázisait. Az egész folyamat olyan volt, mint egy fantasztikus növény fejlődése a mag csírázásától egészen a termés beéréséig…Minden egyes fázis az előzőre épült, és abból következett. Lenyűgöző volt és felemelő. Az egész folyamatot a már annyiszor tapasztalt, és megcsodált szerenai takarékosság, ésszerűség, precizitás, és tökéletes szervezés jellemezte. - Az első három lakónegyed nagyjából egyszerre, egy éven belül fog elkészülni. – fejezte be az előadását Will – Egy év múlva itt már pezsegni fog az élet. A többi lakónegyed, és városközpont szépen, sorban a következő négy-öt évben épül majd meg. Akkor jöjjetek majd el, és nézzétek meg ezt a csodát élőben! A meghívás kedves volt és őszinte, de nekünk fogalmunk sem volt, hogy mi lesz velünk négy-öt év múlva… Nem tudtunk mit mondani Will kedves invitálására, ezért aztán gyorsan elköszöntünk, és Magnólia felé vettük az irányt, hogy ott töltsük az éjszakát. 036. - Magnólia-Taps?…Elég furcsa név ez egy szállodának. – jegyeztem meg. - Mindjárt meglátod, miért hívják így. – mosolygott Engor. Miután beléptünk a szobába, Engor kissé hatásvadász módon így szólt, miután leültetett egy fotelba, az ablakkal szemben; - Na, most figyelj! – és tapsolt egyet. Először nem is jöttem rá, hogy mi is a lényeg. Virágzó magnólia fákat láttam mindenfelé… - Nagyon szép, de mi ebben a pláne? És miért tapsoltál? – kérdeztem álmosan. - Láttál virágzó fákat, amikor jöttünk a szálloda felé? – kérdezte. - Nem…- kezdett derengeni valami. - Fáradt lehetsz… - nevetett Engor. Megint tapsolt egyet, és most dús lombú fákat láttam mindenhol…sehol egy szál virág. Valóban ezt láttam, mielőtt beléptünk az épületbe. Engor újra tapsolt, és én újra a virágzó fákat láthattam. – Magnólia fő attrakciója a virágzás, és a virágzáskor rendezett fesztivál. A virágok viszont hamar elhervadnak, és lehullanak a fákról. Napok alatt elhervad a pompás látványosság. Ezért aztán az itteniek kitalálták, hogy hogyan rögzítsék a csodás látványt. Ezek az ablakok olyan üvegből készültek, amelyek a virágzáskor rögzítenek egy húsz órás felvételt. Ezt a felvételt lehet tapssal aktiválni a napszaknak megfelelően. Nem csak ebben a szállodában vannak ilyen „taps-üvegek”, hanem sok étteremben, középületben és magánlakásban is. Így este, az utcai lámpák fényében is nagyon szép látvány, de majd a reggeli fényben lesz az igazi. Reggel azonban nem sok időnk és kedvünk volt a virágzó fákban gyönyörködni. Kicsit elaludtunk, és Engor kapkodva készülődött, mert nem akart lemaradni valami műszaki attrakcióról az építkezésen. - Ma helyezik üzembe a város végleges energetikai központját. – mondta izgatottan, fél lábával már nadrágba bújva. – Ezt látnom kell. - Engem ez nem igazán…Tudod, milyen műszaki analfabéta vagyok… - mondtam félálomban. - Ha gondolod, utánam jöhetsz…Odatalálsz. De ha gondolod, inkább nézz körül Magnóliában, vagy a környéken. Látnivaló van bőven…- mondta Engor most már teljesen útra készen, az ajtó felé tartva. Mivel nem szóltam egy szót sem, megfordult, és látta rajtam, hogy egyáltalán nem osztom az energiaközpont miatti lelkesedését, és rossznéven veszem a sietős indulását is. Egy pillanatra leült az ágyam szélére, és a kezébe vette a kezem. - Testednek minden sejtjére testemnek minden sejtje…- súgta a fülembe – beleértve az agysejteket is… Egyedül feküdtem az ágyban, bámultam az ablakot és tapsolgattam. Lombos fák, virágzó fák, lombos fák, virágzó fák… - Kedves, ártatlan játék, - gondoltam – de a földön ez is fegyverré válna. Valószínűleg nem a fák virágzását örökítenék meg ezzel az eszközzel, hanem az emberek magánéletébe másznának bele vele. Bizony rosszul esett, hogy Engor így faképnél hagyott egy nyavalyás energiaközpont miatt. Mit lehet azon nézni? Nekem elég annyi, amennyit a hálóról megtudtam. A Szerena kimeríthetetlen energiaforrása maga a Szerena napja. A napenergiát a két holdon lévő bázisok fogják be, és továbbítják a Szerenára, egyenesen a városok energiaközpontjaiba. Hogy ez a rendszer pontosan hogyan is működik, azt nem egészen értettem, de a műszaki részletek nem is nagyon érdekeltek. Én az egészből annyit szűrtem le, hogy a napenergia közvetlen felhasználása megoldható, mivel hogy itt már megoldották. És ahogy itt megvalósították, ugyanúgy a Földön is meg lehet valósítani. És akkor nem lesz szükség a kőolaj, a szén, a fa elégetésére, a folyók turbinába terelésére, a geotermikus energia megcsapolására, sőt, az atomenergiára sem. Csak hát a Földön a legbefolyásosabb érdekcsoportok mind a kimeríthető, elfogyasztható energiaforrások körül csoportosulnak. Amíg el nem fogy minden a talpuk alól, addig foggal-körömmel ragaszkodnak a hatalmukhoz. Pillanatnyi, személyes hasznukért felelőtlenül félresöprik a jövő gondját. A napenergia közvetlen hasznosításához nagyon sok pénz kellene. A nagy beruházás idővel megtérülne, de hát a pénz az „olajosoknál” van, ők pedig erre a célra nem fogják odaadni. Engor, mint a szivacs issza magába a szerenai technika csodáit. Hisz benne, hogy mindez a Földön is megvalósítható. Ő is ugyanúgy látja az akadályokat, mint én, de ő hisz benne, hogy azok legyőzhetőek. Én ebben nem tudok hinni. Szívesen töltöttem volna a mai napot is Engorral, de az építkezésre kimenni nem volt semmi kedvem. Nagyon érdekes, grandiózus, meg minden, de nekem elég volt belőle annyi, amennyit tegnap láttam. Hívtam egy gömböt, és először Magnólia felett köröztem kissé tétován. Még nem döntöttem el, merre is induljak… Magnólia szép város volt, de most nem találtam semmit, ami leszállásra csábított volna. A város a tó partján terült el, ott, ahol a tóból észak felé indult a Nagy folyó. A város negyed körcikk alakú agóráját pontosan a tó és a folyó találkozásánál építették meg. Maga az egész város is negyed körcikk alakú volt. Szép ívű híd vezetett át a folyó túlpartjára, egy csinos kis üdülőtelepre. A város határában szelíd dombok, messzebb, nyugatra pedig egyre magasabb hegyek vonulatai húzódtak. Átrepültem a szabálytalan virágot formázó öt nagy tavat. Elrepültem a nagy Déli tó partján épülő, új város felett. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy leszállok, és megkeresem Engort, de aztán mégis tovább repültem. Ahogy dél felé haladtam, egyre magasabb hegyek emelkedtek az utamba. Kénytelen voltam egyre magasabbra, és magasabbra emelkedni. Mikor átrepültem a legmagasabb csúcsot is, vadonatúj panoráma tárult elém. A hirtelen ereszkedő, hegyvonulatok után keskeny parti sáv, …aztán az óceán. A végtelen óceán… Ez nem a Belső Tenger komfortos, jól berendezett, bájos, kedves világa volt, hanem a két kontinenst körülölelő végtelen óceán. Nagy lendülettel repültem a végtelen víztükör fölé. Pár perc múlva már nem látszottak a partok, és teljesen elvesztettem a tér-, és az időérzékemet. Belefeledkeztem a végtelenbe… Nem tudom, hogy órákig, vagy csak percekig száguldottam, de leírhatatlan érzés volt. Teljesen elengedtem magam, és csak úgy, gondtalanul, és gondolattalanul élveztem a repülést. Repülni, mint a madár…Hiszen ez az, amire az ember mindig is vágyott… De az emberi agy nem úgy van kitalálva, hogy sokáig gondolatok nélkül pihenjen… -„…jövök a semmiből, …megyek a semmibe, …vagyok a végtelen része…” – merült fel memóriám mélyéből egy régi versfoszlány… Úgy gondolom, valami ilyesmiről szól a szerenaiak holdtalan éj ünnepe is, Elmer zseniális találmánya. Egy ünnep, ami az emberről és a végtelenről szól, ami alkalmat ad mindenkinek arra, hogy átgondolja létezésünk lényegét, hogy a legmélyebb érzésekben, gondolatokban megfürödve, a tisztánlátás reggelén mindenki tiszta szívvel örülhessen annak, hogy él. Jellemző a szerenaiak gondolkodásmódjára, hogy a nagy meditációra nem böjtöléssel, önsanyargatással készülnek. Teljesen normális, kényelmes és biztonságos életet élnek az ünnep előtti napokban is, úgy, mint máskor. Inkább a lelküket készítik fel az ünnepre. Az ünnep előtti napokban sokkal többet hallgatnak zenét, többet beszélgetnek, több relax-filmet néznek. Ilyenkor több elgondolkodtató, a lélek mélyére ásó irodalmat töltenek le a hálóról. Az emberek tele vannak várakozással, izgalommal. A városokban, az üdülőtelepeken pezseg az élet, sűrűsödnek a rendezvények, mindenki beszélget mindenkivel az utcákon, tereken. Idegen emberek ülnek le egymás mellé a kávéházak asztalaihoz, hogy megbeszéljék az élet nagy kérdéseit…A boldog szerenaiak… Öröm és bánat keveredett a lelkemben. Öröm, hogy itt lehetek, hogy láthatom ezt a csodálatos világot, és bánat, hogy mindez nem az enyém… Keserűséggel teltem el attól a gondolattól, hogy nem ide születtem, hogy nem itt éltem le eddigi éveimet. Szerencsétlen véletlen, hogy a Földön születtem, elvesztegetett idő, amit ott eltöltöttem. De bepótolható az elveszett idő? Jóvá tehető az elrontott élet? Akarom? És van hozzá erőm? Úgy éreztem, túlságosan megmérgezte már a lelkem a Föld…Soha nem lehetek boldog szerenai… Mélységes mély keserűséggel ismertem fel, hogy én itt örökre csak vendég lehetek. Születésem szerinti hazámat, a Földet megtagadtam, mert mostohán bánt velem, keserűvé tette a lelkem. Választott hazám pedig hiába fogad be szeretettel, nincs erőm elfogadni, nincs erőm feloldódni benne… Olyan a lelkem, mint ez a gömb…távol minden parttól…szabad, és magányos… - „…élem a Szerena életét, de nem enyém a Szerena…- mormoltam magamban – de én sem lehetek a Szerenáé…” Vissza a főoldalra


Szólj hozzá

Név:
E-mail címed:
Az e-mail címed nem jelenik meg az oldalon
Szöveg:
Milyen nap van ma Magyarországon?








Ingyenes honlapkészítő
Profi, üzleti honlapkészítő
Hirdetés   10
Végre értem amit angolul mondanak nekem, és megértik amit mondok.

KÖSZÖNÖM NOÉMI!